Jogerősen tizenöt év fegyházra ítélték Portik Tamást

Jogerősen tizenöt év fegyházra ítélték Portik Tamást

Jogerősen tizenöt év fegyházra ítélte Portik Tamást és a másodrendű vádlottat a Prisztás-gyilkosság ügyében a Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön. MTI...
Életfogytiglanra ítélték az 1998-as domaszéki taxisgyilkosság elkövetőjét

Életfogytiglanra ítélték az 1998-as domaszéki taxisgyilkosság elkövetőjét

Életfogytig tartó szabadságvesztéssel sújtotta első fokon a Szegedi Törvényszék csütörtökön azt a férfit, aki 1998-ban meggyilkolt egy helybeli taxisofőrt. A bíróság a vádlottat - akit az eset után...

Húszmilliárd forintos hűtlen kezelés miatt emeltek vádat 76 ember ellen

Húszmilliárd forint kár ért egy takarékszövetkezetet, miután vezetői és dolgozói hitelképtelen ügyfeleknek nyújtottak hitelt, valamint fedezetlen váltókat fogadtak be. Az ügyben 76 vádlott ellen indul...
Alapítvány nevében gyűjtött adományokkal csalt egy zalai férfi

Alapítvány nevében gyűjtött adományokkal csalt egy zalai férfi

Két év alatt közel 21 ezer embertől csaknem 10 millió forintot csalt ki saját maga által létrehozott alapítványával egy zalaegerszegi férfi, aki ellen üzletszerűen és jótékony célú adománygyűjtést szí...
Mentőápolói öltözetben rabolt ki egy férfi egy idős váci házaspárt

Mentőápolói öltözetben rabolt ki egy férfi egy idős váci házaspárt

Előzetes letartóztatásba került vasárnap egy férfi, aki a gyanú szerint szerdán mentőápolói öltözetben bejutott egy váci házaspár lakásába, majd kirabolta őket - tájékoztatta a Pest Megyei Főügyészség...
Vesztegetés gyanúja miatt nyomoz a rendőrség

Vesztegetés gyanúja miatt nyomoz a rendőrség

Vesztegetés gyanúja miatt nyomozást indított a rendőrség az Alstom-ügyben - erősítette meg az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata a pestisracok.hu értesülését csütörtökön az MTI-nek...
Tíz hónap fogházra ítéltek egy férfit, mert megszökött a házi őrizetből

Tíz hónap fogházra ítéltek egy férfit, mert megszökött a házi őrizetből

Nem jogerősen tíz hónap fogházra ítéltek Budapesten egy 33 éves férfit, aki megszökött a házi őrizetből - tájékoztatta a Fővárosi Főügyészség csütörtökön az MTI. A lopás bűntette miatt folyamatban ...
Hat kiló heroin miatt emeltek vádat egy domaszéki férfi ellen

Hat kiló heroin miatt emeltek vádat egy domaszéki férfi ellen

Különösen jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer birtoklása miatt emelt vádat a Csongrád Megyei Főügyészség egy domaszéki férfi ellen, akinek házában hat kilogramm heroint találtak egy...
Menekült késelt menekültet Bicskén

Menekült késelt menekültet Bicskén

Menedékkérő szúrt meg menedékkérőt Bicskén - olvasható a police.hu honlapján. A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a bicskei nyílt befogadó állomáson vasárnap délután egy 20 év...
Tizenkét év fegyházra ítéltek gyermekei szexuális bántalmazása miatt egy Vas megyei férfit

Tizenkét év fegyházra ítéltek gyermekei szexuális bántalmazása miatt egy Vas megyei férfit

Tizenkét év fegyházra ítélt a Szombathelyi Törvényszék csütörtökön első fokon egy Vas megyei férfit, aki a vád szerint a gyermekei sérelmére szexuális erőszakot és más bűncselekményeket követett el - ...
Egymillió eurós pénzmosással gyanúsít a rendőrség négy férfit

Egymillió eurós pénzmosással gyanúsít a rendőrség négy férfit

Egymillió eurós (315 millió forint) pénzmosás gyanúja miatt őrizetbe vett négy férfit a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs ...
Szegedi testvérpár ellen indult eljárás pénzmosás miatt

Szegedi testvérpár ellen indult eljárás pénzmosás miatt

A gyanú szerint prostitúcióból származó tízmilliókat segített tisztára mosni egy szegedi testvérpár, az ügyészség kezdeményezte előzetes letartóztatásukat - tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség ...